Megnyitó
Megnyitó
Abban a szellemben, ahogy azt közel két évszázaddal ezelőtt Hám János püspök megálmodta, 2021. tavaszán megnyitotta kapuit Szatmárnémetiben, a Ștefan cel Mare utca 13. szám alatt a megye és a régió legújabb egészségügyi intézménye, a Hám János Orvosi Központ.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspökeként Hám János 1826-ban látott hozzá a Zárda megépítéséhez – kifejezetten szociális indíttatásból, a helyi közösség tagjait segítő szándékkal. Az épület  évtizedeken át a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővéreknak adott otthont, akik meghatározó szerepet vállatak a régió rászorulóinak megsegítésében, egészségügyi ellátásában és oktatásában.
 
Az 1948-as államosítást követően az épület elveszítette eredeti funkcióját és szellemiségét. A rendszerváltás és a restitúciós törvény után a 2000-es években kapta vissza a katolikus egyház az épületet. Ekkor fogalmazódott meg az elképzelés Schönberger Jenő püspökben, hogy az igen leromlott állapotban visszakapott épület ne csak a pompáját, de a szociális szerepét is visszanyerje.
 
A 2019-ben kezdődött helyreállítási munkálatok eredményeként 2021 tavaszán megnyithatta kapuit a Hám János Orvosi Központ: egy modern egészségügyi járóbeteg-kezelő intézmény.
 
A központban jelenleg több szakrendelés vehető igénybe: fül-orr-gégészet, gasztroenterológia, ortopédia-traumatológia, urológia, kardiológia, szemészet, belgyógyászat, bőr-és nemi gyógyászat, valamint pszichológia. 
 
Valamennyi szakrendelő felszereltsége a jelenlegi legmagasabb fokú szakmai ajánlásokat figyelembe véve lett kiválasztva. Dinamikusan bővülő csapatunkban jelenleg 12 jól képzett, tapasztalt szakorvos áll a hozzánk forduló páciensek rendelkezésére:
 

  • urológia: Dr. Feciche Bogdan
  • gasztroenterológia: Dr. Erdei Gabriella és Dr. Markovits Mihai
  • fül-orr-gégészet: Dr. Kinczel Hannelore
  • ortopédia – traumatológia: Dr. Bartha Lóránd
  • kardiológia: Dr. Simon Carmen
  • szemészet: Dr. Dohi Orsolya, Dr. Pop Diana Raluca
  • belgyógyászat: Dr. Mészáros Réka
  • bőr-és nemi gyógyászat: Dr. Bartha Ágota
  • pszichológus:  Chioreanu Alina
  • neurológus: Dr. Costin Nicoleta Stela
  • diabetológus: Dr. Raluca Breban

 
A Hám János Orvosi Központban magas szakértelemmel és emberközpontú szervezettséggel várjuk pácienseinket Szatmárnémetiben, a Ștefan cel Mare utca 13. szám alatt.