Gyermekünk szeme fénye
Gyermekünk szeme fénye
Nem kell már Kolozsvárra utazni, ha gyerekünk szemészeti problémával küszködik.

Az élet apró iróniája, hogy pont a „kincses városból” költözött Szatmárnémetibe az a szakember, aki legszívesebben éppen a gyerekekkel foglalkozik. A neve dr. Diana Pop.


„Több idő, több türelem kell a gyerekekhez. Előbb össze kell barátkozni velük. Ha ez megtörténik, sokszor együttműködőbbek, mint a felnőttek”, magyarázza a fiatal szakorvos, akinek szakdolgozata is a koraszülöttek ideghártya-betegségéről szól. A Temesváron született, majd Kolozsváron élő dr. Pop a Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tanult a „kincses városban”, majd a Kolozs Megyei Kórház szemészeti osztályán töltötte rezidens éveit. A négy éves periódus felében gyerekekkel foglalkozott.

 

Több mint egy éve, 2021 januárjától dolgozik a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban és immár a Hám János Orvosi Központban is rendel, miközben doktoriján dolgozik. „Szeretek Szatmárnémetiben élni, sokkal csendesebb és nyugodtabb, mint Kolozsvár. Ráadásul szemészeti praxist itt is kitűnő körülmények között lehet működtetni, hiszen például a Hám János Orvosi Központ tényleg minden olyan eszközzel és berendezéssel rendelkezik, amikre szükség van”, mondja határozottan.Elsőként a rövid-és hosszúlátást vagy a szemtengelyferdülést vizsgáló autorefraktométert, valamint a biomikroszkópot emelte ki, amely a műszerpalettán az egyik legmodernebbnek számít és amely tulajdonképpen a szem elülső részének, különböző nagyításokon történő vizsgálatát teszi lehetővé, az úgynevezett réslámpa segítségével.

 

A direkt és indirekt oftalmoszkóppal a szemfenék vizsgálható, az optikai koherencia tomográfiás vizsgálat (OCT) pedig a szemfenék tanulmányozását teszi lehetővé. Ugyan a gyerekek szemészeti kezelése nem követel külön specializációt, mégis hosszú ideig hiányzott a szatmári egészségügy kínálatából. Viszont dr. Pop Diana személyében most már egy gyermekek szemészeti vizsgálatára felkészült szakember áll a kis páciensek rendelkezésére.

 

De mégis mire kell odafigyelnie egy szülőnek „szeme fénye” látása kapcsán?

„A gyerekek nem tudják elmondani, hogy fáj a szemük, vagy hogy nem látnak rendesen. A tünetek azonban ugyanazok, mint a felnőttek esetében: ha úgy tűnik, nem lát rendesen a gyerek, vagy piros a szeme, esetleg gyakran pislog vagy csipásodik, akkor forduljunk szemészhez”, tanácsolja a szakorvos.Megvizsgálni amúgy már egy újszülöttet is meg lehet, Romániában pedig kötelezően vizsgálatnak vetik alá a 2000 grammnál kevesebbel vagy a 34 hétnél korábban születetteket.  

 

„Az ideális persze az lenne, ha a szülők elvinnék a gyerekeket egy rutinellenőrzésre, amikor azok már megtanultak beszélni és lehet velük kommunikálni, tehát olyan 3-4 évesen. Különösen fontos ez, amennyiben a családban van előzménye a látási zavarnak”, teszi hozzá. És hogy miért van erre szükség? Például a tompalátásnak, más szóval amblyopiának nevezett betegség miatt, ami azt jelenti, hogy az egyik szem rosszabbul lát, mint a másik. Ilyenkor az agy a jobban teljesítő szemre hagyatkozik, és figyelmen kívül hagyja a másikat. Amennyiben ezt 6-7 éves korig nem ismerik fel és nem kezelik, akkor az ember egyik szeme élete végéig rosszabbul fog látni.


Szatmárnémeti legújabb és a legmagasabb színvonalon felszerelt klinikáján dr. Diana Pop csütörtök délutánonként található meg. Előjegyzést kérni személyesen a klinika székhelyén, Szatmárnémetiben, a Ștefan cel Mare utca 13. szám alatt (bejárat a Ceahlăului utcáról), illetve telefonon, a 0361.733.018-as számon lehet.