Interjú Dr. Láng Lászlóval: Azt szeretnénk, hogy a betegeknek ne kelljen utazniuk!
Interjú Dr. Láng Lászlóval: Azt szeretnénk, hogy a betegeknek ne kelljen utazniuk!
Dr. Láng Lászlót, a központ igazgatóját kérdeztük az intézmény célkitűzéseiről, szerepéről.

Milyen indíttatásból jött létre a HJOK?
A szatmárnémeti Hám János Orvosi Központ gondolata 2015-ben született meg. Pár évvel azelőtt a Római Katolikus Egyház, illetve a Szatmári Szt. Vincéről nevezett Irgalmas Rendi Nővérek visszakapták azt az épületet, ami a XIX. században, Hám János akkori püspök kezdeményezésére épült, aminek célja az egyház szociális munkájának emberi erőforrását biztosító nővéri rend méltó elhelyezése volt. 
A rendházat (Zárda néven ismert épület együttes) több mint egy évszázados áldásos, a rászorulók megsegítésére végzett tevékenység felfüggesztése után, az akkori kommunista államhatalom 1949-ben államosította és csak a forradalom utáni évek restitúciós törvénye alapján szolgáltatta vissza. Egyházmegyénk püspöke, Schönberger Jenő  kezdeményezte, hogy az épület az alapító Hám János püspök szellemisége értelmében a megye, a régió lakosainak szociális, pontosabban egészségügyi ellátását szolgálja.
Többéves előkészítő munka után 2018 végén, a Szatmári Római Katolikus Püspökség által biztosított anyagi források révén kezdődhetett meg az épület felújítása, aminek eredményeként 2021-ben egy komplex, modern, a XXI. század színvonalának megfelelő felszereltségű járóbeteg rendelő intézet és nappali kórház jött létre.

 

Milyen szempontok szerint zajlott az orvosok, partnerek, berendezések szelekciója?
A meglehetősen leromlott állagú épület teljes felújításával párhuzamosan történt meg a szakrendelők felszerelése és a szakembergárda meghívása.
Azon szakmák kiválasztása mellett döntöttünk, ahol különlegesen nagy, részben kielégítetlen igény mutatkozott orvosi-egészségügyi ellátásra, másrészt olyan szakterületeket fejlesztettünk, ahol a betegségek különleges népegészségügyi szereppel bírnak, például a szív-érrendszeri megbetegedések, onkológiai betegségek.
Ezen szakmákhoz kerestük meg a régió elismert, magasan képzett szakembereit, akik szakmai tudásukkal, képzettségükkel magasra emelik az ellátás színvonalát, emberi hozzáállásukkal pedig méltó módon továbbviszik az egyház szociális és egészségügyben vállalt küldetését.  

 

Mi az, ami a HJOK-át különlegessé teszi?
Amellett, hogy intézményünk elegáns, nyugodt, civilizált közeget biztosít a betegek ellátásához, felszereltségéről elmondható, hogy a mai legmagasabb műszaki színvonalat képviseli.
Fontosnak tartottuk, hogy minden szakterület esetében a legmodernebb műszerpark álljon a kiválóan képzett szakorvosaink rendelkezésére. 
Pontosság, figyelmesség, türelem, odafigyelés jellemzi a teljes szakszemélyzet munkáját.
Fő törekvésünk, hogy pácienseink úgy szakmailag, mint emberileg maximálisan elégedettek legyenek az intézményünkben kapott szolgáltatásokkal.

 

Milyenek az első néhány hónap tapasztalatai?
Nagyon sok munka, figyelem szükséges egy ilyen léptékű intézmény zökkenőmentes beindításához.
 A szakmai szolgáltatásaink fokozatos bővítése lehetővé tette a folyamatos adaptációt, a betegek igényeihez való alkalmazkodást. Szakmai diagnosztikus és terápiás lehetőségeink folyamatosan bővülnek, újabb szakmák és a legmodernebb műszerek teszik egyre színesebbé, jobbá, magasabb színvonalúvá az ellátást.
Látogatóink eddig elismeréssel nyilatkoztak az itt folyó munkáról, törekszünk arra, hogy a szakmai színvonalat a jövőben is megtartsuk és lehetőség szerint folyamatosan magasabb szintre emeljük.


Melyek a klinika rövid és hosszú távú tervei?
Az intézmény rövid távú tervei a szakmai csapat bővítésétől kezdődően, az ambulánsan elvégezhető vizsgálatok és beavatkozások palettájának fejlesztésén, a képalkotó diagnosztikai egység (Röntgen, mammográfia, ultrahang labor és CT) beindításán át, az egy napos kórházi (sebészeti és belgyógyászati profilú) ellátás  megteremtéséig terjednek.
Intézményünkben nem csak terápiás, de komoly egészségmegőrző, prevenciós tevékenység  is indul, reményeink szerint bekapcsolódhatunk az országos prevenciós és korai felismerést célzó szűrővizsgálatok lebonyolításába is.
Hosszú távon célunk a megye és a régió egyik meghatározó járóbeteg és egynapos kórházi ellátást biztosító intézményévé válni, amivel hozzájárulhatunk városunk és a megye lakossága általános egészségügyi státusának lényegi javulásához. Örülnénk, ha az adott szakterületeken minél ritkábban szorulnának a betegek arra, hogy más országok, városok intézményeit kelljen a gyógyulás érdekében felkeressék.