A cukor feldolgozása egy egészséges szervezetben

A szénhidrátok forgalma változó intenzitással egymás mellett zajlik a szervezetben. Ennek ellenére az éhgyomori vércukorszint többé-kevésbé állandó: 3,5–5,5 mmol/l közötti érték. Ha szénhidrát jut a szervezetbe, a vér cukortartalma nő, de kb. 2–3 órán belül visszatér a kiindulási értékre. A vér cukortartalmát növelő és csökkentő folyamatok egymással dinamikus egyensúlyban vannak, az egyensúlyt pedig bonyolult hormonális szabályzórendszer  tartja fenn.
A vércukor szabályozásában öt hormonális rendszer szerepel:
- a hasnyálmirigy hormonjai,
- az adenohypophysis egyes hormonjai,
- a mellékvesekéreg glükokortikoidjai,
- a mellékvesevelő adrenalinja,
- a pajzsmirigy jódtartalmú hormonjai.
A hasnyálmirigy által termelt inzulin vércukorszint-csökkentő hatású, az összes többi tényező növeli a vércukorszintet, de mindegyik eltérő módon. Az adrenalin például gátolja az inzulin felszabadulását, így vészhelyzet esetén nemcsak a tartalékok mobilizálódnak, hanem az energiafelhalmozó folyamatok is lefékeződnek.

Inzulinrezisztencia

Ha a sejtek az inzulinra rezisztenssé válnak, akkor nem tudják hatékonyan felhasználni az inzulint, így a vércukorszint magas marad. A szervezetünk érzékeli ezt a magas vércukorszintet, ezért a hasnyálmirigy még több inzulint állít elő, hogy legyőzze a rezisztenciát, és csökkentse a vércukorszintet. Idővel ez a folyamat kimerítheti a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit, valamint a tartósan magas vércukorszint  károsíthatja az idegeket és a szerveket.
Az inzulinrezisztencia sajnos évekig fennállhat tünetek nélkül, vagy egyes tünetei könnyen összefüggésbe hozhatók más egészségügyi problémákkal, így sokan évekig élnek inzulinrezisztensként (IR-esként) anélkül, hogy tudatában lennének valós állapotuknak.
Tünetek: cukros ételek vagy nagy mennyiségű étel elfogyasztása után idegesség, fáradékonyság,koncentrációs zavar, gyakori éjszakai felébredés, rossz alvás, alvás közben jelentős izzadás,késői reggeli vagy étkezés kimaradása esetén ingerlékenyég, izzadás, remegés, feszült hangulat, menstruációs zavarok, teherbe esési nehézség, meddőség, sikertelen fogyókúrák, korábbihoz képest változatlan életmód testsúlygyarapodást okoz, gyakori cukoréhség, mozgás közben vércukorszint leesés, ciszták a petefészekben (PCOS).
A fenti tünetek a legtöbb esetben nem együtt vannak jelen, és az is előfordul, hogy a probléma teljesen tünetmentes, csak egy laborvizsgálat jelzi a problémát, vagy meddőségi kivizsgálás során derül fény az IR-re.

Hogyan javíthatjuk az inzulinérzékenységet?

Túlsúly esetén legfontosabb a fogyás. A túlsúly, különösen a hasi területen, csökkenti az inzulinérzékenységet, és növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. A hasi zsírpárnák ehhez többféleképpen is hozzájárulnak. Például olyan hormonokat termelnek, amelyek elősegítik az inzulinrezisztenciát az izmokban és a májban. Számos tanulmány alátámasztja a nagyobb mennyiségű hasi zsír és az alacsonyabb inzulinérzékenység közötti kapcsolatot. A diéta megkezdése előtt nem árt tisztában lenni pár alapvető fogalommal. A táplálékok három fő csoportba oszthatók: szénhidrátok, fehérjék és zsírok.
A szervezet alapvetően a szénhidrátokból fedezi az energiaszükségletét. Igen nagy mennyiségű szénhidrát található a következő élelmiszerekben:  kenyérfélék, tészta, rizs, tej, tejtermékek, gyümölcsök, cukor hozzáadásával készült ételek.
Az alap természetesen az, hogy a fentiek fogyasztását lehetőleg kerüljük, habár bizonyos gyümölcsök esetében talán lehet kivételt tenni, mivel ezek vitamin-, illetve rosttartalmuk miatt nélkülözhetetlenek az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. A rostok bevitele egyébként különösen fontos az IR-diéta esetében, hiszen ezek olyan vegyületek, amelyek – bár a szénhidrátok csoportjába tartoznak – a bélrendszerben nem bomlanak le, így nem fogják emelni az inzulin szintjét sem. Érdemes ezenkívül, előtérbe helyezni az úgynevezett alacsony glikémiás indexü (lassú szénhidrát-felszívódású) ételeket.

Mennyi az ideális napi szénhidrátbevitel?

Ez bizony sok tényezőtől függ, például a testmagasságtól, a testsúlytól, a sport mennyiségétől és a javasolt gyógyszerektől is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a diétás étrendet mindenképpen szakember (szakorvos, dietetikus) állítsa össze. 
A sport segít abban, hogy a glükóz a sejtekbe kerüljön, méghozzá kevesebb inzulin felhasználásával, hiszen a rendzeres mozgás  növeli a szervezet inzulin iránti érzékenységét.30–60 perces testmozgás hatására ezek az előnyök akár 20 órán keresztül is fennállhatnak, így nemcsak a mozgás alatt, hanem még utána is tart a hatása. A szakemberek szerint a zsírvesztés szintén nagy jelentőséggel bír az értékek normalizálásában, és egyes tanulmányok szerint már 5–10 százalékos súlyvesztéssel is jelentős eredményeket lehet elérni, hiszen ezzel javul a glükóztolerancia, és csökken az inzulinszint. A legtöbb inzulinrezisztenciás kizárólag a kardióedzést végez, pedig valójában akkor lehet jobb eredményeket elérni, ha ezt erősítéssel kombináljuk.
Az izomépítés ugyanis csaknem ugyanolyan fontos az inzulin csökkentésében és a szénhidrát-anyagcsere normalizálásában, mint a zsírvesztés. A legjobb, ha hetente 5-ször minimum 30 percet töltünk testmozgással, ebből heti 3 lehet kardioedzés, míg a maradék 2 erősítő. Ez utóbbira – azaz az izomépítésre – azért van nagy szükség, mert az izom olyan szervünk, mely képes közvetlenül felvenni a glükózt, méghozzá inzulin nélkül. Ebből az következik, hogy minél nagyobb az izomtömegünk, annál kevesebb inzulinra van szükségünk, így mennyisége csökken.